Víz és Levegő erőteljes jelenléte az asztrológia képletben. A két elem, amely dinamizmust, kalandvágyat, ugyanakkor a világ egy érdekes megközelítését ajándékozza a személyiségnek. A Siófokon született énekesnő saját véleménye szerint egész életét meghatározta a Balaton közelsége, valamint a víz, mint a titkok, vágyak és rejtelmek közege. A szárnyalásra és az égbe emelkedésre pedig már a Napoleon Boulevard-dalokban is rábukkanhatunk, legyen szó a Bicikliről, amely ég és föld között lebeg, vagy Júliáról, aki felülről szemléli a világot és esze ágában sincs leszállnia a földre.
Kép forrása: www.jegymester.hu
Ilyen avantgárd kapcsolódási pontokkal az életútban nem csoda, hogy Vincze Lilla zenei munkásságában is olyan stíluskavalkádra bukkanhatunk, amelyek egymás mellett nagyon szokatlannak hatnak- az első pillantásra. Az 1985-ös Napoleon Boulevard-os indulás óta sokszor sikerült több, egymástól távolinak tűnő világot összepárosítania Lillának. Legyen szó operáról, világzenéről, vagy popról és rockról, az énekesnő mindig megtalálta az aranymértéket az egymástól látszólag távol eső világok között. A zenekar 1990-es szakadása után kipróbált mindent, amit lehetett. Volt, hogy fantasy köntösbe öltöztetett popdalokat, vagy világzenei hatásokkal fűszerezte a korszak könnyűzenéjét. Legutóbbi zenealbuma, az Angyalnak, Madárnak pedig egy igazi híd a komolyzene és a pop között a lehető legigényesebb módon.
Fotó: Rácz Tünde
A neves zenekara kíséretében a magyar crossover díva június 26-án adott teltházas koncertet a Fővárosi Nagycirkuszban. Templom- szalonesti- és színházi esteken, valamint rockzenei keretek között már bebizonyította az énekesnő, hogy számára nincs lehetetlen közeg, azonban a cirkuszi keretek Lilla egy különleges oldalát mutatták meg. Első pillantásra megdöbbentő, illetve ijesztő volt látni azt, hogy az énekesnő szökőkútjai között, égbe emelkedett gyűrűjén. Így teljesen más értelmezést kaptak a dalok; a megközelítés újdonsága a közönséget is magával ragadta, mikor az énekesnő a magasban lebegett a Szállj Velem és a Júlia nem akar a földön járni című dalok közben. Lilla hangja semmit sem vesztett szépségéből a nyolcvanas évek közepe óta; az egykori operás hang sokkal gazdagabban szólalt meg, minden bizonnyal a komoly gyakorlatnak és a stíluskavalkádok fergetegében eltöltött éveknek köszönhetően.
Fotó: Cselényi Szabó András
A zenekar a szokásos, magabiztos módján hozta a rá jellemző magas minőséget. Pócs Tamás, aki Lilla mellett a Napoleon Boulevard alapítótagja, még mindig nagyon jó basszusgitáros. Nagy Zsolt ’Liszi’, aki Magyarország egyik legjobb fiatal billentyűse, szakmai tapasztalatának és habitusának köszönhetően nem érezte idegennek magát a szokatlan keretek között. A gitáros Mátyás Szabolcs és a dobos Gilián Gábor is remek formában voltak. A távolról az Omnia zenekar frontasszonyára emlékeztető Kovács Sára Dizna amellett, hogy dzsesszesebbre vette a figurát fuvolajátékában, bebizonyította, hogy vokálozni is kiválóan tud.
A régi dalok hangszerelése követte a 2009-es remake nagylemezt, ami nagyon jó ötlet volt, mert a dalok így természetesebb hangzásvilágot kaptak a XXI. század elvárásainak megfelelően. Azonban a stúdióváltozatokhoz képest dinamikusabban szólt a zenekari háttér, köszönhetően figyelemre méltó volt az, ahogy a zenekari tagok saját világukat, felfogásukat adták hozzá a dalokhoz, így azok sokkal dinamikusabban szóltak. A koncertet nyitó Mélykék éteri harmóniái, valamint az ezt követő Maradunk a Duna partján napoleonosított változata volt az igazi meglepetés a közönség részére az elmaradhatatlan, várva várt slágerek mellett. Ezek közül érdemes kiemelni az egykori KGST-industrialként újjászületett Mylord sanzonfeldolgozást, amely egy sokkal pörgősebb, ska stílushoz közelítő zenei köntöst kapott.
Fotó: Cselényi Szabó András
Ha már feldolgozások, akkor az Alvó Napot érdemes kiemelni, amely a hallani az Alvó Napot, amely a híres Nightwish-ballada magyar változata. Ugyanakkor az új dalok sem vallanak szégyent a nyolcvanas években született dalok mellett. A Titkok Kertje egyszerre andalító és dinamikus; A Világ tetején melodikus, ugyanakkor metálba hajló hangszerelése pedig bármelyik Tarja- vagy Within Temptation albumon helyet kaphatna. A több mint kétórás előadás során szinte minden ikonikus dal elhangzott az elmúlt harminc évből. A látványvilág remekül kiegészítette a dalok hangulatát és mondanivalóját; az Atlantisz Gyermekei Vízi Cirkusz táncosainak közreműködése tartogatott további meglepetéseket is, mint például a Nem kell a zászlóban a rúdon lengő álarcos fiatalember, valamint a fináléban az orosz akrobatahölgy, akinek csodálatos légtánca és szárnyalása a szökőkutak és a vízsugarak felett minden képzeletet felülmúlt.
Fotó: Cselényi Szabó András
A koncert első felében lépett színpadra az első vendég, Lilla tanítványa, Dóka Attila, aki akusztikus dalaival készült. Ezek közül kettőben Lilla is közreműködött (3 perc, Jobb egyedül). A másik vendég a gödöllői Talamba ütőegyüttes volt, akik viszont brazil illetve balkáni ritmusokkal rázták fel az elandalodott közönséget. Az ő segítségükkel szólalhatott meg élőben többek között a Körbefog az ég is.
Fotó: Csillag Éva
Fotó: Cselényi Szabó András
Aki egy neves évforduló tekintetében egy reprezentatív életmű-koncertre, annak nehéz feladata van, hiszen a szokásos dalok mellett meglepetésekkel is készülnie kell. A Napoleon Boulevard egy sikeres és látványos estet mondhat magáénak, hiszen az előadás során a társművészeteket össze tudták úgy hangolni, hogy a közönség egy igazán koherens egész produkciót láthatott és hallhatott. Egy olyan magas szintű művészi estet láthatott a közönség, amely bármelyik amerikai énekesnő Las Vegas-i látványos koncertjével bátran felvehetné a versenyt; azonban a giccsbe forduló monumentalitás helyett itt sikerült megtalálni az egyensúlyt zene és látvány között.
Fotó: Cselényi Szabó András
Köszönet Vincze Lillának, és természetesen minden fotósnak, hogy fantasztikus, nagy felbontású képeiket használhattam!
