Csepregi Éva. A név, amelyet mindenki ismer, és a hang, amely annyira jellegzetes, hogy ezernyi közül kitűnik egyediségével. Az arc, amely hosszú évtizedek óta kísér minket végig változatlanul. A mosoly, amely sohasem tűnik el. A Kócbabák énektrió egyik Évája és a Neoton Família egykori frontembere ma sem tétlenkedik; zenésztársaival és fiával, Dáviddal a mai napig nagy sikerrel koncertezik a Neoton Família Sztárjai formációval lassan tíz éve.

Éva mindig a mértéktartásáról volt híres; csak olyan dolgokhoz adta a nevét és az arcát, amelyeket fel tudott vállalni, és nem lendült át azon a képzeletbeli határon, amely a bulvárléthez vezet. Nem láthattuk őt dzsungelben bohóckodni, sem férfimagazinok élén pózolni. Kedves, közvetlen személyisége átsugárzik mindazon, amit csinál, legyen szó koncertről, tévéműsorról vagy éppen interjúról.

Mikor Éva belép az ajtón és helyet foglal az asztalnál, meg kell állapítanom, hogy  közvetlen, barátságos személyiség, akinek nem okoz gondot, hogy sikerekről, pályájának fontos mérföldköveiről emberközeli módon beszéljen. Két nagy bögre tea társaságában látunk neki a múlt, a jelen és a jövő felidézésének.

- Lassan itt az év vége, készültök valami különlegessel karácsonyi ajándékként a közönségnek?

- Nagyon sok mindennel készülünk, első lépésként adventi koncertjeink lesznek Ádámmal különböző templomokban. Ezekre én nagy kihívásként tekintek, mert ez kicsit más közeg, mint az eddig megszokottak, és több körülmény kell ahhoz, hogy a dalok szépen megszólaljanak. Szép műsort állítottunk össze; hallhatóak lesznek karácsonyi dalok, emellett olyanok is, amelyek a Neoton- életműből illenek a témához. Ilyennek tekinthető a Ha elmúlik karácsony, az Új év és az Egy kis nyugalmat és a Búcsú. A műsorrendet próbáltunk úgy összeállítani, hogy illeszkedjenek az alkalomhoz és a körülményekhez. Mindketten nagyon készülünk rá, szeretnénk szép vokálokat énekelni, hangulatot teremteni. Az ünnepi turnénk alatt nyolc előadást tartunk különböző városokban. Az első állomás Sopronban lesz november 30-án, majd Győrbe látogatunk el december 1-én. A záróelőadásra Orosházán kerül sor december 16-án.

- Jövőre lesz tíz éves a Neoton Família Sztárjai formáció, amelyben a Neoton örökségét viszitek tovább. Terveztek-e ezzel kapcsolatban valami különlegeset?

- Dolgozunk egy új színpadképen és emellett szeretnénk egy új műsort összeállítani. Ez már látható lesz az Erzsébetligeti Színházban meghirdetett újévi koncertünk során, de az igazi nagy bemutató a SYMA Csarnokban lesz február 20-án.Összeállítottunk egy, legalább 40 dalból álló dallistát, mely változhat a későbbiekben az évszaktól függően.

- Nagyon sok dal közül válogathattok, amelyből számos nagy sláger lett. Melyek ezek közül azok, amelyek kiállták az idők próbáját és ma is ugyanazt jelentik, mint a születésük idején?

- Nehéz kérdést tettél fel, azonban, ahogy te is említetted, mindenképp azokra a nótákra gondolnék, amelyek bizonyítottak. A Santa Maria mindenképpen örök klasszikus, egy olyan korszakban született és lett nagy siker, amikor a diszkózene világmeghódító útját járta. Annak idején ez egy elég progresszív műfaj volt, ekkor jöttek divatba a különböző szintetizátorok is. Stúdiótechnika és vokális megoldások miatt is érdemes kiemelni ezt a felvételt. Annak idején mi ezt a gazdag hangszereléses Santa Esmeralda-s műfajt szerettük a legjobban, hangszerelőink nagyon jól értettek ahhoz, hogy ez a mi dalainkban is megjelenjen. Pásztor Laci remekül értett a vonós hangszereléshez, míg Jakab Gyuri jazz-es múltjának köszönhetően a fúvósok mestere volt. A vokálunk véletllenszerűen alakult így, de mindenképpen el kell ismerni, hogy remek hangzást tudtunk vele elérni. A másik ilyen örök klasszikus a Nyár Van, igazi nagy sláger lett belőle, amikor megszólal, a tánctér pillanatok alatt tele lesz. A Monte Carlo az álmainkat mutatta meg, ahogy mi, vidéki kisfiúk és kislányok Pesten elképzeltük, milyen a nagyvilág. Úgy vélem, a slágereink igazi erénye az, hogy a szövegvilág és a hangszerelés nagyon jól illeszkedett egymáshoz. A Don Quijote, habár szövegileg nem a legpopulárisabb téma, mégis sláger lett, akárcsak a Caligula, ami akár mai társadalomkritika is lehetne. Ebből a vonalból még ott az OK, Gorbacsov, ami akkoriban nagyon benne volt a levegőben, és a közönség folyamatosan kérte. Ha visszanézek, azt kell mondanom, hogy a Neoton, akár az akkori pop-rock zene, naprakész volt a történelmet tekintve. Bár nem fogalmaztunk annyira élesen, mint Bródyék, de szerintem a popzenének van egy olyan feladata is, hogy az aktuális témákról tudósítson. Annak idején, főleg a nyolcvanas évek végén divat volt ezeket kibeszélni magunkból. Manapság a demokráciában minden elénekelhető, minden kimondható, így ez a felfogás a háttérbe szorul.

- Vannak olyan dalok, amelyet valamilyen ok miatt nem énekeltek?

- Igen, vannak olyan dalok, amelyek túlságosan a mi fiatalságunkról szólnak. A Tini dal rendszeresen szerepel a koncertprogramban, mert időtálló, hiszem nem rólunk szól, hanem a tinédzserévekről, amelyekkel mindenki találkozik. Vannak azonban olyanok, amelyekért vérzik a szívem, de manapság elég furcsán venné ki magát, ha elénekelném őket. A Szédült Napraforgó, ami annak idején nagyon jó kis nóta volt, most már kimarad, mert mi is megváltoztunk. Aztán ott a Margaréta, amit nagyon sokan kérnek tőlünk annak ellenére, hogy már nem aktuális ránk nézve, vagy a Szia. Ezek felett kicsit elszállt az idő, így már nem énekeljük őket.

- Mennyire nehéz ennyi dalból egy koncertprogramot összeállítani?

- Talán azért nehéz, mert vannak olyan dalok, amelyeket muszáj eljátszani, a közönség számít rájuk, így bűn lenne kihagyni a műsorból. Santa Maria, Pago Pago, Don Quijote, Nyár van, Vándorének.... ha már az ember felsorol párat, akkor a koncert negyede megvan, de figyelnünk kell arra is, hogy vannak nóták, amelykhez mi nagyon ragaszkodunk, illetve a közönség véleménye is nagyon fontos. Többen éneklünk szólót, így arra is kell figyelni, hogy mindenkire jusson szólólehetőség. Ádám énekli a rockosabb dalokat, ilyen például az Apám szólt vagy A legkisebb fiú, Öcsinek ott van a Santa Maria és a Medvetánc. Egy átlagos koncerten. ami hatvan perc, 23 dalt játszunk. A nagyobb koncerten kell a 30 dal is, így tudunk válogatni. A Syma Csarnokban az első rész a Neoton Rock lenne, majd a Neoton Líra követné. Úgy gondolom, hogy ezt a legkönnyebb összeállítani, mert  sok  lassú dalunk van. A Vadvirág, a Sorsszimfónia, az Ádám, álmodj csak tovább például ilyen, vagy akár a Holnap hajnalig is, amellyel annak idején fesztivált nyertünk. A koncertet záró Neoton Diszkóval például szeretnénk azt elérni, hogy óriási őrült buli kerekedne ki az egészből.

 - A kezdetekre visszakanyarodva, ha már a Santa Esmeralda zenekar felmerült, meg kell kérdezzem, hogy kik voltak azok, akik hatottak rátok.

Annak idején, talán 1974 környékén, mikor a zenekarral összekerültünk, az első időkben Demis Roussos-t játszottunk, mivel nagyon kevés saját dalunk volt. Aztán, miután Pásztor Laciék hazaérkeztek egy lengyelországi Les Humpries Singers koncertről, több dalukat vettük át. Ők egy nagyon érdekes csapat voltak, hatalmas vokállal és volt köztük mindenféle nemzetiség is. Aztán a Napraforgó környékén ismertük meg a Santa Esmeraldát, nagyon tetszett nekünk ez a spanyol jellegű diszkózene, itt is nagyokat lehetett énekelni. A Bee Gees és az ABBA ugyancsak jelentős hatással volt ránk, sokan “magyar ABBA-nak” neveztek minket. Az ABBA mai napig tartó szerelem volt, a koncertfilmet többször is láttuk.

- Évekkel később viszont készítettek egy magyar nyelvű ABBA -feldolgozás lemezt.

- 1992-ben vettünk fel tíz ABBA dalt magyarul. Miután elkészült és a boltokba került, a Hungaroton visszavonta őket licencjogok hiánya miatt. Akkoriban már az ABBA nem szívesen adott alkiadói jogokat a dalaikhoz. Azonban a fordítások és a felvételek annyira jól sikerültek, hogy néhány dalt még most is éneklünk és ha jól tudom, a templomkoncerten is fogunk egy ABBA-dalt énekelni. Számomra az ABBA egy örökérvényű dolog, Annak idején másokkal együtt mi is tanulmányoztuk azt a hangzásvilágot, vokális technikákat, amelyeket ők alkalmaztak a lemezeik felvételénél. Mikor megcsináltunk néhány dalt tőlük a Super Hits lemezekre a hetvenes évek végén, volt lehetőségünk arra, hogy a vokált kicsit szétboncolgassuk. Érdekes volt hallani azt, hogy a lányok a magasabb régiókat lelassítva énekelték fel, így ezek a hangsávok eredeti tempóban visszahallgatva tisztán. pengeélesen szóltak. Ezt a megoldást mi is alkalmaztuk akkoriban.

- A hetvenes évek második felében nemcsak a saját utatokat találtátok meg, hanem sok előadó lemezein énekeltetek vokált. Ezek közül egy érdekes színfolt a Kis Virág új útra indul című dal, amelyet Koncz Zsuzsa énekel. Hogy történt a felkérés?

- Annak idején több előadó lemezén énekeltünk vokált, többek között Zoránnak, dolgoztunk az LGT-vel, Máté Péterrel és az Expresszel is. Zsuzsát mindig is szerettem, nagy csodálója voltam. Volt egy olyan pillanata az életünknek a pályánk első felében, hogy ő tett egy lépést arra nézve, hogy milyen lenne, ha zeneileg megismernénk kicsit egymást. A dal célja az volt, hogy a köztünk lévő zenei határokat kicsit elmossuk. Ebből persze nem lett barátság, de ötletként nagyszerűen működött. Akkor hatalmas megtiszteltetésnek éreztem, hogy énekelhettem abban a dalban. Úgy érzem, Zsuzsa is arra gondolt ezzel a bizonyos dallal kapcsolatban, hogy legyen egy kicsit modernebb és természetesebb hangzás. A német változatot már nem én énekeltem fel, de a szeretetem irányában ugyanúgy megmaradt.

- Ezernyi műfajban, stílusban mozogsz otthon. Mennyire nehéz napról-napra megújulni?

- Azt hiszem, magamat(ez cuki, de magamat) mindig úgy látom, hogy próbálok az maradni, aki voltam, de utólag belátom, hogy ezt nem célszerű. Minden turné, tévészereplés, egy-egy kihívás, aminek meg kell felelni, nem beszélve a műfajváltásokról, amelyek végigkísérték a pályámat. Ha valami újjal találkozom, általában elbizonytalanodok, de mindig arra jutok, hogy muszáj és érdemes megcsinálni. Ha ez sikeresen alakul, akkor annak nagyon örülök. A Neoton Swing lemez is így született. Ez annyira jól sikerült, hogy a legközelebbi lemezt is, amit tervezek, ebben a műfajban szeretném megcsinálni. Számomra a legizgalmasabb megoldás egy jazzkvartett lenne, mert így a dalokat még egyedibb módon lehetne megszólaltatni. Úgy gondolom, hogy ennyi pályán töltött évvel a hátam mögött nem hátrafelé kell nézni, ahhoz, hogy megújuljunk, hanem körbe és előre.Úgy gondolom, hogy minden új hoz valami újat. Ha valaki hátrafelé néz, és abból próbál boldogulni, az nem jó, mert nem tud megújulni. Változni nagy felelősség. Azonban az új dolgokkal érdemes vigyázni, mivel kis ország vagyunk. Akármennyire is szeretem,nem szeretnék teljesen megmerülni a swingben. A Neotonra sokkal többen kíváncsiak és erre nagyobb az igény. De ha van egy jó ötlet, és akad rá közönség, akkor megéri megcsinálni. Kedvenc műfajom a rock, ha fiú lennék, akkor rockénekes lennék. Azonban rossz hangom van a rock énekléséhez, így marad a jazzy és a popzene. Ezek azok, amik talán jól állnak nekem és a hangom nem kell megerőszakolni, hogy ezekben a stílusokban otthonosan mozogjak.

- Napjaink énekeseit hogyan látod?

- Rendkívül sok jó zene van és annyi új stílus, hogy alig bírom követni őket. Régebben a zenerajongó könnyebben eligazodhatott, mert a határok egyértelműbbek voltak. Ez mára teljesen megváltozott, mivel a fiatalok teljesen más zenén nőnek fel, és több lehetőségük van arra, hogy énekművésszé váljanak. Úgy érzem, a mi generációnknak is megvolt talán a szerepe abban, hogy a feltörekvő fiatalok zenei ízlését befolyásolja. Sok tehetséges fiatal zenész van, azonban úgy érzem, hogy néhány fontos dolog a háttérbe szorul. Egy dalban szerintem fontos az, hogy legyen érdemi mondanivalója, hiszen ettől válik hitelessé. A popzene feladata nem csak önmagában a hang, hanem kell mellé egy egyedi arculat és  mondanivaló, amellyel a közönséget meg lehet fogni.

- Kiket hallgatsz szívesen a hétköznapokban és kik azok, akikkel szívesen dolgoznál együtt?

- Szeretem a Green Dayt, nagyon jó show-t csinálnak és remek hangulatteremtők, de megemlíteném még az Of Monsters and Men izlandi formációt is. A régiekre mindig számíthatok, mint például a Fleetwood Mac, de nagyon szeretem például Boggie-t is, vagy ott van Tóth Gabi, aki annyira jellegzetes, hogy nem lehet eltéveszteni. Akikkel szívesen dolgoznék, az Szandi, a régiek közül ott van Demjén és Presser, akikre azonnal igent mondanék. Presser Gáborral egyébként dolgoztunk együtt régebben, felvettünk néhány dalt, de ezek nem jelentek meg. Kasza Tibivel korábban már dolgoztam együtt, és volt olyan alkalom, amikor egymás dalát énekeltük el. Jakab Gyurinak nagyon tetszene, ha hallaná, hogyan énekli Tibi a Régi Zongorám című dalát. Bereczki Zoli nagyszerű produceri munkát végzett abban, hogy a Neoton- musical úgy szólaljon meg az Operettszínházban, ahogyan kell. A darabot egy óriási nagy ajándéknak tekintem, amit az élettől kaptam. Hihetetlen érzés, hogy a Neoton dalok bekerültek az Operettszínház sokat látott falai közé, és valljuk be, jó érzés az, amikor éneklés közben a fiúk felemelnek és körbe visznek. Az, hogy 150 előadáson túl vagyunk, azt mutatja, hogy a történet mellett a Neoton-dalok is vonzzák az embereket.


- Néhány évvel ezelőtt megjelent a könyved, melyben életed történetét elmeséled a kezdetektől egészen napjainkig. Mennyire volt nehéz megírni ezt?

- Régóta barátkoztam a gondolattal, hogy csináljak egy könyvet, mert nem mindig van lehetőségem ezekről a dolgokról beszélni akár még a fiamnak is. Emellett vannak olyan kényes helyzetek, amelyeket sokkal könnyebb leírni és elmesélni. Ezért éreztem úgy, hogy érdemes megírnom, habár ez nem volt könnyű folyamat. Vannak olyan történetek, amiket én másképp látok és éltem meg hosszú évek távlatából. A fiúk szóvá is tették, hogy nem úgy volt, de én ezekre a dolgokra így emlékszem. Mindenesetre boldog időszakként élhettem meg a könyv megszületését, és a visszajelzések alapján azt látom, hogy nem volt hiábavaló megírnom.

- Ha visszanézel az elmúlt évekre, vannak olyan döntések, amiket mostani fejjel másképp hoznál meg?

- Persze, vannak ilyen dolgok, amit most már másképp látok és máshogy csinálnék. De mi akkoriban arra törekedtünk, hogy tökéletes munkát adjunk ki a kezünkből, és mai szemmel is ezek annyira jól sikerültek, hogy nem változtatnék rajtuk. Kellett a tűz a dalokhoz, ami lobogott, és kellettek remek munkatársak, mint például Dobó Feri hangmérnök, aki addig nyúzott minket, amíg a maximumot ki nem hoztuk magunkból. Amikor 1983-ban megnyertük a Yamaha Fesztivál nagydíját, azt hiszem, az volt életem egyik legnagyobb élménye. Annyi minden történt velünk, de nem fordulhatunk mindig a múlthoz. Tovább kell menni, nem pedig a rosszul meghozott döntéseken keseregni.

- Hogyan éled meg a mindennapokat?
 
- A napjaim elég zsúfoltak, szinte ritkaságnak számít, mikor nem kell mennem sehova. Akkor jut időm magammal foglalkozni, kényeztetni magam; fodrászhoz járok, sokat olvasok, szeretek színházba, koncertre és moziba menni, emellett két kutya és egy cica vár, hogy velük is foglalkozhassak. Alapvetően workaholicnak tartom magam, folyamatosan ötletelek a zenekaron, a színpadképen, és a dalokon. Néha úgy érzem, hogy kevés a 24 óra. Szeretek magánemberként kimenni az utcára, és jól esik, mikor rám köszönnek, odajönnek hozzám. Ezt a szakma egyik nagy adományának tartom, hogy az ember jártában- keltében megtapasztalja azt, hogy milyen érzés szeretve lenni. Alapvetően szeretek csinosan öltözködni, de nem zavar az, ha kutyasétáltalás közben kevésbé vagyok elegáns. Szeretek emberekkel találkozni. A rajongók is fontosak, vannak köztük olyanok, akikkel már-már baráti viszonyban vagyunk. Sokan közülük ma is járnak a koncertjeinkre, utána beszélgetünk, ha van időm. Sokszor lelkifurdalást érzek, hogy nem tudok velük eleget foglalkozni. Régebben sokat leveleztünk, most a közösségi oldalakon tartjuk a kapcsolatot. A jövőtől jó koncerteket, nagy bulikat várok el, és remélem, hogy még sokáig énekelhetek.

Fotó: zenepont