Vannak hangok, akik mellett nem lehet elmenni, annyira jellegzetesek és egyediek. Tulajdonosaik olyan ikonikus alakjai a magyar pop-rockzene immáron fél évszázados történelmének, akik óriásit alkotva folyamatosan megújulnak úgy, hogy tartják magukat az igényesség és az etika elvárásaihoz. Ilyen Vincze Lilla, a Napoleon Boulevard énekesnője, aki amellett, hogy egy sikercsapat frontasszonyaként varázsolja el közönségét, előadó-művészetet tanít iskolájában, kamarakoncerteket ad és úttörője a magyar crossover zenei műfaj megszületésének.

 Fotó: Pejkó Gergő

A beszélgetés helyszíne, a Nyugati Pályaudvartól pár percre lévő Lekvár Kávézó felé tartva azon tűnődtem, mi Lilla titka, hogy képes újra és újra megújulni úgy, hogy közben hű marad önmagához, és azokhoz a mérföldkövekhez, amelyek pályáját végigkísérték.

Az énekesnő pontosan érkezik, néhány szót vált a kávézóban beszélgető barátaival, majd helyet foglalunk egy kávé társaságában a galérián, a bakelitlemezekkel díszített fal mellett, és beszélgetni kezdünk zenéről és művészi pályafutásról. A legendás Napoleon Boulevard-nagylemezek, amelyek egyedi hangvétele érdekes színekkel és hangulatokkal töltötték meg a nyolcvanas évek sokrétű zenei világát, örök érvényű slágereket adtak az azóta felnövekvő generációknak. Fontos azonban megjegyezni azt, hogy Lilla a zenekar átalakulását követően egy új utat választott magának. Egy olyan utat, amelyre hazánk zenei történelmében még nem volt példa: ez a crossover, amiben ötvöződik a pop-rock zene a klasszikus zenével. Ebben a műfajban Lilla már levetkőzte magáról a nyolcvanas évek frontasszonyának külsőségeit, és láthattuk őt fantasy hősnőként a Két Hold idején és József Attilát énekelni a Mámoron, majd Kelyhek Királynőjeként csábít a Mély Kékbe, hogy önmagunkat megismerhessük. Legutóbbi lemezén, a 2008-ban megjelent Angyalnak, madárnak... hangsávjain mutatja meg, hogy mennyire otthon van sanzontól kezdve a népdalokon keresztül az operai magasságokig. Beszélgetésünk során elmondta, hogy zeneipar megváltozott állapota mellett ő sem tud elmenni szó nélkül.


-Nagyon szeretem a lemezeimet, a Mély Kék egyike a kedvenceimnek- jegyzi meg, majd nagyot kortyol tejeskávéjából - azonban ezekhez nagyon nehéz hozzájutni, mert a zeneipar teljesen megváltozott. Új formátumok jöttek be a köztudatba az internettel egyetemben, a zenei letöltések lettek meghatározóak. Mégis lehet kapni CD-ket, sőt, akinek van egy jó lemezjátszója, a bakelitlemez formátum a mérvadó, mivel a gazdagabb zenei hangzás ezen jön át igazán.

- Lassan három évtizede állsz a színpadon. Emlékszel mindenre, ami veled történt a pályás kezdete óta?

- Vannak határozott és meggyőződéssel bíró emlékeim, viszont előfordul, főleg a zenekar életében és a turnék folyamán, hogy bizonyos események új értelmezéseket kapnak. Ezek alatt fellépéseket, közös megélt élményeket, illetve a zenekari munkát értem. Aztán előfordulhat, hogy egyes emlékek „beszíneződnek”. Alapvetően jókedélyű és építkező lélek vagyok, így még a negatívan megélt dolgokat is már később barátságosabban kezelem. Alapigazságokban, és tisztesség dolgában viszont nem „ködösítek”. Amikor a közösségi oldalakon megtalálnak több évtizednyi emlékek, kapcsolatok, akkor valóban előfordul, hogy igazán a személyes találkozás teszi helyre a történeteket.

 - A pályád kezdetét hogyan látod?

 - Nem voltam és nem vagyok az a típusú személyiség, aki hagyta magát felfedezni- mondja nevetve -, általában én voltam az, aki odament másokhoz tanácsot kérni. Ők pedig segítettek, hogy tovább tudjak lépni. Dévai Nagy Kamilla instrukcióit érdemes megemlíteni vagy a legendás énektanárnőt, Sík Olga nénit, és még a Solarist. Úgy érzem, mindig az én bátorságom kellett,nem pedig a menedzserek instrukciói. Látták, hogy önálló vagyok és konkrét elképzeléseim vannak.

- A komplex műfajok világa már akkor is érdekelt?

- Kerestem az utamat, nagyon vonzott az opera találkozása az avantgárd műfajokkal. Nem véletlen, hogy David Bowie, Laurie Anderson vagy Peter Gabriel művészetét már akkor is szerettem. Nagy élmény volt számomra ismét találkozni Peter Gabriellel legutóbbi budapesti koncertjén, mert ekkor újra megkaptam a visszaigazolást, hogy miért választottam ezt a műfajt. Alapvetően, az önfejűségem és a makacsságom határozta meg a döntéseimet, így senkin nem kérhetem számon azokat.

- Életed során az újrakezdésnek nagy szerepe van. Hogyan látod ezeket mostani szemmel?

- Ezek kicsit olyanok, mint a rendszerváltások, amikor bizonyos dolgok törlődnek, újak jelennek meg, és kísérnek végig minket a következő állomásig. Az egész életünk  erről szól. Úgy gondolom, hogy ezekre nem tudunk felkészülni fiatalon. Amikor egy ilyen hatással találkozunk, először nem tudunk mit kezdeni . Az átmenetek újrakezdések, legyen szó akár 1990-ről, amikor a zenekar átalakult, és én a saját utamra léptem. Ez egybeesett a rendszerváltással, és a forradalmi hangulat nagyon benne volt a levegőben, így hatott ránk is.

Fotó: Rácz Tünde

- Ez volt az első lépés, amely eljuttatott a crossoverhez?

- Én mindig autentikus voltam, ugyanakkor hajlamos az újdonságokra. A Solarisnak és a Napoleon Boulevardnak is volt egy kísérletező avantgárd oldala. Engem már akkor is érdekelt ez a forradalmi új nyelv a zenében. A corssover alkalmasnak tűnt arra, hogy merjünk tovább lépni és bátor lenni. Legszívesebben már akkor azt csináltam volna, mint a Nightwish, hogy keverem a műfajokat poppal és sanzonnal. De ebben még Magyarország gyerekcipőben járt a kilencvenes évek elején. Mikor kiadtuk a Mámort, nagy ellenállásba és értetlenségbe ütközött. Túlságosan ismertek voltunk, így az elvárások nem fedték mindig azokat a megoldásokat, amelyet megvalósítottunk. Ez nagyon nehéz emiatt. A nyolcvanas évek elején pedig azért volt nehéz érvényesülni és újat adni, mert csak az underground egy része érvényesült, kapott helyet a médiában.  

- Vannak- e olyan döntéseid, amelyeket később megbántál, vagy vannak- e olyan fontos döntések, amelyeket nem hoztál meg?

- Akárhányszor visszagondolok az akkori döntéseimre, legyen szó színházról, filmről, utólag hibáztatom magam, hogy nem figyeltem oda kellően. Ilyen például az, amikor  nem mertem elvállalni Mészáros Márta ajánlatát, hogy szerepeljek a Napló gyermekeimnek című filmben. Visszautasítottam a veszprémi színház felkérését is, több meghallgatással egyetemben. Később szerencsére bátrabb lettem, hála a szakmai tapasztalatnak.

- Kik azok, akiket szívesen hallgatsz?

- Tarja csodálatos, ott voltam a miskolci koncertjén, a Nightwishben is fantasztikus volt. Nagyon szeretem Loreena McKennitt és Sarah Brightman világát is. Mindketten igazi tiszta lelkek. Az a nagyszerű, hogy Sarah Brightman táncosnőből lett énekesnő, és ahová ő fejlődött, az még jobban igazolja a döntést, hogy ez lehet a megfelelő irány. Eljutni a táncosnőtől az operaénekes állomáson keresztül egy egyedi crossoveres irányba, ez az igazi csoda. Elérni egy olyan végállomást, ahol minden eddigi állomás ötvöződik és ezzel egy egyedi dolog születik. De követendő példa lehetne Celine Dion és Lara Fabian, akik a mai világban a tartást képviselik. Nagyon törékeny és intim dolgot hoztak létre. Meg tudnak maradni privát embernek annak ellenére, hogy egy stabil management áll mögöttük. Az ilyen előadók állnak hozzám közel, mert mögöttük lehet érezni az embert. A háttér viszont teljesen mást hozhat. Ha erre építkezik az adott előadó, gondoljunk csak Madonnára, akit a mögötte álló gépezet emelt naggyá. Szorgalmával, minden esetben a médiára támaszkodva ért el odáig, hogy milliók szeretik és hallgatják. Viszont róla nem tudtuk megmondani annak idején, hogy évtizedek múlva hol fog ő állni. Ő a másik oldalon bizonyította be, hogy el lehet jutni a csúcsig.

- Napjainkban egy átalakulás zajlik több szinten a világban. Hogyan éled meg ezt az időszakot?

- Jelenleg egy újabb generáció keresi a helyét a világban a megváltozott keretek között. Úgy érzem, ismétlődik a történelem, és több oldalon is forradalmi a hangulat. Szerintem ennek a felnövekedő új nemzedéknek érdemes lenne hallgatni azokra, akik rendelkeznek azzal a tapasztalattal, hogy meghallgassák őket és elgondolkodjanak azon, mi is történik körülöttünk. Nagyon fontos az is, hogy tudjunk változtatni és tanuljunk a múltból, egy tiszta, szép jövő érdekében. A mi generációnk sok mindent megélt. Legyünk hálásak azért, hogy békében élhettünk és nőhettünk fel. Meg kell találni az egyensúlyt, ugyanakkor nem szabad elvonulni a világtól és bezárni minden csatornát. Az a legfontosabb, hogy az ember ne adja el a lelkét a pénzért és csillogásért.

Fotó: Pejkó Gergő

- A média szerepe mennyire bír fontos szereppel számodra?

- A média annak idején egyszerűbb és átláthatóbb volt. Mindig is igaz volt rá,az hogy azt akarta mutatni, amire szerinte az embereknek szüksége volt. A Júlia nem akar a földön járni például lemaradt az egyik lemezről és dobozban maradva várta azt, hogy napvilágra kerüljön. Mi azonban éreztük, hogy sikeres lesz, ezért vittük mindenhova. Koncerteken játszottuk, de csak akkor lett nagy sikere, mikor a rádióban is megjelent. Ebből látszik a média meghatározó. Egy dal sikeréhez nem csak az fontos, hogy fülbemászó legyen, hanem a folyamatos rádió-és tv szerepés.

- Ezekben a furcsa, politikai indulatokkal telített időben hogyan találod meg a helyed?

- A politika és politikusok világa számomra követhetetlen játszmák sorozata. Ezt saját magam is megtapasztalhattam „saját rendszerváltásaink” alatt. Mivel ez egy kiszámíthatatlanabb, veszélyesebb terület, így önmagam más területeken bontakoztatom ki. Számomra a kultúra, zene és tanítás több feladatot és konkrét értéket jelent. Jó volna, ha a mi szerepünket sem az befolyásolná, hogy melyik oldalhoz tartozol, hanem az, hogy mi az, amivel az közönség életét megszépítheted. Szerencsére erre is vannak nagyszerű emberek, példás közösségek, amelyek számomra sokat jelentenek.Úgy érzem, nekik is köszönhetem azt, hogy még tehetem a dolgom.Erősebben hiszek ezekben a kis közösségekben, barátságokban, civilként és zenészként is.Nagy formátumu példaképek mellett lehet megerősödni a következő nemzedéknek, úgy gondolom, ez egy csodálatos dolog. Az életem során fantasztikus pedagógusoktól tanulhattam és tanulgatok, akik mostani generáció számára is példaértékűek. Sík Olga, Dévai Nagy Kamilla,Schubert Éva, Piros Ildikó, Pitti Katalin....csodálatos emberek és nagyszerű pedagógusok. Emellett fontosnak tartom azt is, hogy a hangom is folyamatosan megújuljon, így Xavier Rivadaneira tenorista barátomhoz is járok „frissítésre”, aki fantasztikus új mezőkre irányít így a 30-on túl.

- Mi lehet annak az oka, hogy manapság sokan nem találják a helyüket?

- Szerintem az emberek nem jó dolgokra pazarolják el az idejüket. Úgy vélem, hogy kell egy hobbi, amelyen keresztül önmagukat újra felfedezhetik, ez lehet például a jóga, step- , vagy szalontánc, nosztalgiaest és irodalmi programok. A kulturális kínálat gazdag, azonban a legnehezebb elindulni és kilépni a keretekből. A kultúra szerepe nagyon fontos és pozitív hatásával segít megtalálnunk a helyünket, legyen szó könyvekről, filmekről, koncertekről vagy színházról. Ezek az igazi programok, amelyek segítségével megtalálhatjuk azt a forrást, amivel feltöltődhetünk. A televíziót is lehet nagyon jó célokra használni, vannak nagyon jó, tartalmas és értékeket közvetítő műsorok, amelyeket érdemes követni. Én két csatornát ignoráltam az életemből, mert ezekben főműsoridőben erkölcsileg romboló dolgokat lehet látni.

Fotó: zenepont

- Mik a terveid a jövőt illetően?

- Nemrégiben jelent meg a Mássalhagzók Néma Dal című albuma, amelyen én két dalt énekelek Lajtai Kati, Szirtes Edina Mókus, Czutor Zoltán, Kovács  Kriszta, Kohánszky Roy társaságában. A zenét Vida József szerezte ezekhez a dalokhoz és Gáti István költő  barátom felelős a dalszövegekért. A Napoleon Boulevard jövőre lesz 30 éves, így évfordulóról megemlékezve az elkövetkezendő két év különleges lesz a számunkra, Szeretnénk tovább folytatni, illetve valami különlegeset és egyedit csinálni. Erről még nem árulhatok el többet. Emellett Csepregi Évával, akivel lassan 25 éve vagyunk barátnők, is tervezünk valami rendkívülit. Annak idején együtt játszottunk az Edith és Marlene-ben a Ruttkay Éva színházban, és tervezünk egy lemezt, amelyen izgalmas találkozási pontok lesznek bizonyos dalokkal, és itt helyet kap egy különleges költőnő is. Ez március-április környékén lesz aktuális, így erről sem szeretnék még többet mondani, legyen meglepetés.

- Ebben az évben hol találkozhat a közönség Veled?

- Készülünk egy ünnepi koncertre Gödöllőn, december 12-én este a Királyi Palota színháztermében. Emellett a havi rendszerességgel tartott Kockacukor klubest során Tolnay Klárira emlékezünk meg dalokkal, versekkel és beszélgetéssel, amolyan crossoveres módon november 27-én csütörtök este hét órától. Tolnay Klári egyébként nagyon érdekes életúttal rendelkezik, mindannyiunk számára követendő példa lehetne. December 19-én este pedig Karácsonyi Kockacukor címmel akusztikus koncertünk adunk a Napoleon Boulevarddal a Tompox zenekar és legkedvesebb tanítványaim társaságában..

Fotó: Rácz Tünde

- Ha már életútról beszélgettünk, mit jelent számodra a hit?

- Én ezt úgy tudnám megfogalmazni, hogy a hit egy olyan erkölcsi tartás, amely egész életen át elkísér. Humanista embernek tartom magam, az útkeresés és a hitrendszer számomra az emberközpontúság, a tisztaságra való identitást jelképezi. Szükség van ezekre a gondolatokra, szemléletre, mert csak így lehet eljutni arra a szintre, hogy az ember önmaga legyen.