Barcsik Vali nevét  1989-ben, a negyedik Napoleon Boulevard lemezen olvashattuk először a köszönetnyilvánítások között, majd egy évre már a billentyűk és vokálok felelőseként volt olvasható a csapat ötödik korongján, melynek címadó dala, a Legyetek jók, ha tudtok az ő hangjával lett siker. Ezt követte még két album, majd a zenekar felbomlása után a Kis Herceg hangjátékkal került be ismét a köztudatba. Az utóbbi néhány évben a Solaris Fusionban játszott, majd a Nostradamus zenekar Testament című CD-jén hallhattuk billentyűs hangszereken játszani.

Arra a kérdésre, hogy kicsoda valójában Barcsik Vali, nagyon nehéz válaszolni, mert egy olyan hölgyről van szó, aki kerül mindenféle nyilvánosságot, de ugyanakkor ha ismerjük a pályaképét, akkor egy ezerarcú, rendkívül tehetséges női portré rajzolható meg élénk színekkel.

A kávézóban, ahova a beszélgetést megbeszéltük, Vali már ott ült, mikor én megérkeztem. Egy fiatal, karakteres arcú lány mosolygott rám olyan tűzvörös hajzuhataggal, melyet még Tori Amos is megirigyelne, de pillantásában a kortalan örök nő bukkant fel, aki határozott véleménnyel rendelkezik a világról, de kellő empátiával és humorérzékkel lágyítja a szögletes kereteket.

- Van az a bizonyos dal....

- Igen, amit sok évvel ezelőtt énekeltem utoljára és kizárt, hogy bármikor újra elővegyem. A Legyetek jók, ha tudtok egy nagyon kedves korszak volt, nagyon szerettem a Napoleon Boulevard-ral zenélni, de annak a korszaknak vége lett, én pedig mentem a magam útján. Nem szeretem és szánalmasnak tartom azokat az előadókat, akik harminc év távlatából ugyanazzal a dallal 30 évig haknizik valaki.

- Mi annak az oka, hogy alig lehet hallani rólad valamit?

- Csupán annyi, hogy nem szeretnék és nem szeretek megjelenni a bulvársajtóban. Zenésznek tartom magam, nem olyan valakinek, aki létfenntartásában a médiára támaszkodik minden eszközzel. Ha van lehetőségem, akkor nagyon szeretek színpadon lenni, de ezen kívül kerülöm a nyilvánosságot.Sok meghívást kaptam és kapok olyan eseményekre, ahová újságírók is járnak, de köztük a bulvármédia is megjelenik. Ezekből szeretnék teljesen kimaradni.Lehet, hogy furcsának tűnik, de teljes mértékben aktívan dolgozom a Napoleon Boulevard 1993-as megszűnése óta. Az interneten kevés dolog van fenn, de tervezem a későbbiekben azt, hogy a pályaívem görbéje miatt néhány dolgot fel fogok tenni.

- Mesélnél a kezdetekről?

- Debrecenben születtem, alapvetően a komolyzene volt az, ami a pályám kezdetét meghatározta. Első nagy könnyűzenei koncertélményem a Solarishoz fűződik és ez annyira lenyűgözött, hogy belekerültem abba a körbe, amely a Napoleon Boulevard körül alakult meg. Tizenhét éves voltam, amikor Lilla a zenekar tagja lett. A második lemezen, mint társszerző már írogattam dalokat, amelyet én egy óriási lehetőségnek tartok. A Mylord-feldolgozást, amelyet a Cannes-i fesztiválra küldtünk ki, azt Czigivel ketten csináltuk. Én azt gondolom, hogy az Erdész Robi nem szerette volna a külsős szerző nevét szerepeltetni, így csak a Mennyből az angyal lemezen szerepel először a nevem. A történethez még annyi tartozik hozzá, hogy  nagyon fiatalon feleségül mentem Gömör Lacihoz, a zenekar dobosához, így az ő neve alatt futottak azok a dalok, amelyek megszületésében én is részt vettem szerzőként. Ugyan elváltunk hét év után, de a mai napig nagyon jó barátok maradtunk.

- De a Napoleon Boulevard története 1990-ben nem ért véget, hiszen te is teljes értékű tag lettél.

- Mint minden zenekarban, itt is voltak belső feszültségek. Ezeket a fiúk úgy oldották meg, hogy a zenekart megszüntették. Azonban többen úgy érezték, hogy Lilla és Erdész Robi távozása után érdemes lenne folytatni együtt. Ekkor lettem a csapat billentyűse és elkezdtünk énekesnőt keresni, mivel én még mindig nem szerettem volna elöl állni a  mikrofon mögött. A Legyetek jók, ha tudtokat sem szerettem volna én énekelni. Ekkor érkezett Könczöl Szilvi, aki a lemezen a Legyetek jók, ha tudtokon kívül minden szólót ő énekelt, viszont a hangszíne nem volt alkalmas a dal eléneklésére, így rám maradt. A dal egyébként úgy született, hogy egyik éjszaka láttam a filmet a televízióban, és nagyon megfogott a dal, amelyre szinte rögtön megszületett a magyar szöveg. Másnap szóltam a fiúknak, hogy érdemes lenne megcsinálni. Szilvi távozása után Lastofka Bea lett az énekesnőnk, vele készítettük el az Egyenlítői Magyar Afrikát, amely Trenka Csaba Gábor regénye alapján íródott. Bea Kanadába távozása után a Jó lenne, ha jó lenne címmel jelent meg az utolsó lemezünk, amelyen csak hárman maradtunk. Az eddigiektől eltérően egy rockosabb, direktebb anyag született.

- Miért szűnt meg a zenekar valójában?

- Nem szerettünk haknizni, egy koncertet szívesebben csináltunk volna. Másrészről a Napoleon Boulevard Lillával lett nagy, és én nem szerettem volna Lilla-pótlék lenni. Azt gondolom viszont, hogy ez egy klassz időszak volt, hogy a zenekarban játszhattam.

- Ekkor született meg a Kis Herceg?

- Igen, ekkortájt írtam meg és vettük fel a dalokat, és mai napig örömmel tölt el, hogy a nagyon sok emberhez jutott el. A darabot azóta is játsszák, így jövőre tervezzük, hogy egy felújított változatban új dalokkal magánkiadásban CD-n megjelentetjük. A Kis Herceg mellett írtam még gyerekdarabokat, ezeket a Görbe Tükör Színi Társulat által játszott Janikovszy Éva Hányszor mondjam még című könyvéből készült interaktív zenés játék, de a Maugli, a Dzsungel Fiát is én írtam, akárcsak Mátyás a csillagok között is tőlem származik..

- Játszottál zenekarban a Napoleon Boulevard után?

- A zenekar megszűnése után találkoztam Nagy Péterrel, aki akkoriban a Classicában gitározott, és mai napig is az életem párja. Ő egyébként játszott a Napoleon Boulevarddal is a Közgázon tartott koncerten. Mindig is nagyon érdekelt a progresszív rockzene, és Péter csodálatosan gitározik, így született meg a Twin Peaks zenekar, amelynek sajnos nem lett lemeze. Progresszív metál volt, kicsit hasonló ahhoz, amit a Dream Theater csinál. Ezzel a csapattal főleg külföldön voltunk ismertek, sok biztató hangvételű cikket írtak rólunk. Mindenki nagyon szerette, a Metal Hammer többször cikkezett rólunk. Egyik dalunk kijutott Amerika, amelyről egy akkoriban neves újságíró a Dream Theaterhez hasonlítva nagyon szépeket írt rólunk.

- Kikkel dolgozták még ezekben az években?

- Szentpéteri Csillával négy lemezt csináltunk, de közreműködtem Csepregi Éva Atlantisz lemezén is. Először a zongoráját szerettem volna megvenni, majd a lakása Őrmezőn lett az enyém. Évával nagyon szerettem dolgozni. Egy nagyon alázatos, intelligens embert ismertem meg benne, aki tényleg profi, ugyanakkor nem zavarta őt, ha néhány sort meg kellett ismételnie a kérésemre a felvételek során.

- Hogy kerültél be a Solaris Fusionba?

- Engem a srácok kerestek meg, hogy csatlakozzak, mert Erdész Robi nem szeretett fellépni, így a Solaris sorsa kétségessé vált. Kértem gondolkodási időt, mielőtt döntöttem, mert nem szerettem volna Robi munkájába belekontárkodni. Végül igent mondtam, összeálltunk, és született egy kislemez, a Mystica, majd megírtam a Testamentet, ami keményebb, karcosabb, ugyanakkor modernebb lett, mint amit a Solaristól megismert a hallgatóság. Mialatt írtam, nagyon kellett vigyáznom arra, hogy ne lépjen ki a keretből, de úgy érzem, egy nagyon jó anyag született meg. Nagy siker lett Mexikóban és az Egyesült Államokban. Egy angol újságíró küldött egy olyan kritikát a lemezről személy szerint nekem, amelybe szó szerint belepirultam. Jó érzés volt, ugyanakkor azt kell mondanom, hogy az ember először a saját országának szeret alkotni, és arra vágyik, hogy ott is megbecsüljék.

- Ha már saját országnál tartunk, akkor mindenképp érdemes megemlíteni, hogy a youtube-on hallható két dalod MAGMA néven, amelyek erős népzenei hatással bírnak.

- Igen, az ősi kultúrák számomra nagyon sokat jelentenek. Manapság az a furcsa, hogy az észak- észak-nyugati népek mai napig ebből a kultúrkincsből merítenek, legyen szó népzenéről, rockról vagy metálról. A magyar népzene csodálatos, ősi forrás, amelyhez én is szívesen visszanyúlok. Nem a műdalokat szeretem, hanem azt a bizonyos elementáris erőt adó ősi dallamvilágot, amely erőt ad, átlényegít és feltölt. Jövő augusztusban mutatja be a Komáromi Lovas Színház A Hét Vezér című rockoperát. A szövegeket Márkos Attila írta, a zenét én szereztem hozzá. A Lovas Színházat teljes egészében Márkos Attila hozta létre önerőből. Ez egy varázslatos egyedülálló csoda! Attila a saját színházához mély alázattal áll hozzá, így az egész annyira hiteles lesz, mint ő maga. Itt nincs szó ripacskodásról, nincs öncélúság. Úgy gondolom, hogy Attila ösztönösen talált rá olyan emberekre az előadóktól kezdve, a technikai munkatársakon keresztül a segítőkig, akik nagyon természetesek és tiszta szívből csinálják azt, amit kell. Itt művészek vannak, lovak és csillagpor., nem pedig ripacskodás és hatalmi harcok. Emellett már egy másik rockoperán is dolgozom, melynek címe Pogányok,amelyben a már említett mély magyar népzenei kincshez nyúlok vissza. Van még egy nagy álmom, amelyet szeretnék megvalósítani; a világirodalom talán legmonumentálisabb művét szeretném zenében kiírni magamból, de erről még nem szeretnék többet elárulni.

- Spirituális embernek tartod magad?

- Erősen hiszek, de nem járok templomba. A szakrális helyeket nagyon szeretem, szívesen ülök fel a motoromra és irány Dobogókő. A reinkarnáció is nagyon érdekel, hiszek abban, hogy az élet a halállal nem ér véget. Szerintem minden élet egy lépés a tökéletesség felé. Azért születünk meg, hogy tanuljunk és fejlődjünk egészen halálunkig. Minden dolgot, amellyel találkozunk életünk során, meg kell tapasztalni és ebből tovább kell építkezni. A munkámban is ebből merítek. Ha még egyszer születnék, biztosan zenész lennék újra. Ez egy olyan hivatás, amit életem végéig csinálhatok.Elég érdekes módon dolgozom, mivel komplex képeket kapok, amelyből szinte azonnal megszületik a kész mű. Vissza kell hallgatnom, hogy egyáltalán elhiggyem, hogy ezt én írtam. Úgy gondolom, ilyenkor egy korábbi életemlék bukkan fel, amely egyszerűen odafentről jön. Nemrégiben csináltam egy harminc perces zen meditációt, amely annyira jól sikerült, hogy egy pszichológus ismerősöm szeretné megjelentetni kinn Kanadában. A meditációs CD viszont egy remek dolog, mert ezernyi dologra lehet használni, és ha tényleg jó, akkor az ember elérheti azt a belső boldogságot, amely segítségével kiteljesedhet a hétköznapokban is.

- Hogyan őrzöd meg önmagad ebben a modern, zajos világban?

- Szeretek elvonulni, egyedül lenni, hallgatni a csendet, hogy ihletet és erőt meríteni, de mindenképp meg kell említeni, hogy nem vagyok magányos. Egyszerűen csak taszít a külvilág zaja, az emberi butaság és az a tény, hogy manapság mindenki hülyeségekre pazarolja el az idejét, problémát kreál magának, amelyen elrágódhat egy ideig. Ha Buddha leszállna ide, senki nem venné észre, mert szinte mindenki magával van elfoglalva. Szerencsére sok a nyitott, kedves ember, aki pozitív. Ők azok, akik miatt érdemes emberi kapcsolatokat kiépíteni. Elég valakire csak ránézni, hogy érezzem, milyen ember valójában. Ez egy kapott képesség, amely bizonyos helyzetekben lehet áldás és átok is. Ha rendelkezel egy olyan képességgel, amit más nem ismer, akkor néha egyedül érzed magad a világban. Egyszer csináltam azt, hogy egy társaságból nyolc ember lelkéhez írtam zenét. Voltak, akik örültek, míg mások teljesen megsértődtek.

- Hogyan éled meg a mindennapokat?

- A párom is, és én is zenészek vagyunk, így az életünk kicsit más, mint az átlagos családoké. Két gyermekem van, Boglárka tizenhat éves és képzőművésznek tanul de mellette több hangszeren játszik. A fiam, Kristóf huszonkét éves és zeneszerzőként próbálgatja szárnyait. Mindketten rendkívül érzékeny emberkék, erős művészi beállítottsággal. A véleményem az, hogy a gyerekekre semmit nem szabad ráerőltetni, mert a maguk útját kell megtalálniuk. A családunk tagja még egy kutya, egy cica és egy nyúl. Az állatokat nagyon szeretjük mindannyian, mert velük együtt többek lehetünk. Magunkkal kapcsolatban az a fontos, hogy kik vagyunk és ezt megpróbáljuk láttatni. A művész, a világot próbálja a saját szemszögéből láttatni a saját eszközein keresztül. Hiszem azt, hogy minden baj megoldható és a boldogság sohasem a magunk mögött hagyott évek függvénye.

- Milyen tevékenységek segítenek neked abban, hogy a harmóniát megtaláld?

- Nagyon szeretek futni, nekem ez jelenti a meditációt. Ilyenkor olyan dolgokkal szembesülök, amelyek felérnek egy-egy csodával. Legutóbb annyira elementáris erővel tört rám a boldogság, hogy térdre estem. Magamat álmodtam meg még gyerekkoromban, hogy lila cipőben futok egy csodálatos helyen különleges fényviszonyok között gyönyörű környezetben. Ezt sokáig nem tudtam hova tenni egészen mostanában, amikor rádöbbentem, hogy most van az a pillanat, amit akkor megálmodtam. Csodálatos élmény volt. Ugyancsak futás során történt meg, hogy egy ragadozó madár repült előttem úgy, mintha vezetni szeretett volna engem valahová. Az utazás ugyancsak nagy szerelem; a hazai tájak mellett Erdély az, ahol szívesen barangolunk. Nyáron Prágában voltuk. Jövőre Írországba készülünk. Nagyon szeretek mindent, ami az ír emberekkel kapcsolatos, és az sem elhanyagolható szempont, hogy ott a zenészek nem fizetnek adót. A másik nagy terv Új-Zéland, ahol minden vágyam azt, hogy lefussak egy ötven kilométeres távot a csodálatos természetben.

- Kiket hallgatsz szívesen?

Amikor írok, nem hallgatok semmit, mert a zene megzavarna és bekúszik. Ha van időm, akkor mindent meghallgatok, nem vagyok stílusfüggő. Talán csak az operett az, amit nem szeretek. Lajkó Félix például elképesztő, ő maga a zene. Ha az élet úgy hozná hogy dolgoznánk együtt, nagyon boldog lennék. Nagyon szeretem a Dream Theatert. Ők mesterei a zenének és ismerik, mi az alázat. Legutóbb voltam a koncertjükön és tökéletes volt minden szempontból. Ők talán most érték el azt a szintet, hogy a profizmusokon lehet érezni az embert, a személyiséget, az eredetiséget. Kinőtték a kereteket és ettől lettek hitelesek. Mellettük a Kamelot és a Quensryche is gyakran szól nálam. Helena Bonham Cartert, mint színésznőt példaképként tisztelem. Mostanában a Queent fedeztem fel újra, eddig is elismertem őket, de most érzem azt, hogy mekkora az, amit letettek az asztalra. Sting ugyancsak hiteles előadó. Pink Floyd örök klasszikus, az új lemezt még nem hallottam. A filmzenéket is nagyon szeretem. Aztán ott van még az Alice in Chains, akik kicsit zenei példaképeimnek is tekinthetőek. A Nightwish és a Within Temptation is nagyon ott van. Az ír népzene minden mennyiségben jöhet, akárcsak a grúz népzene, mivel olyan lenyűgöző tűz és energia van benne, amelyre mindig rácsodálkozom. Mikor Szentendrén laktam és várandós voltam a fiammal, bementem a szerb templomba egy forró nyári nap, hogy megpihenjek,. A csendet hallgattam, és egyszer csak megszólalt a kórus. Hatalmas élmény volt.

- Miket szeretsz olvasni?

- Szeretek olvasni, de kevés időm van rá sajnos. Viszont, mikor utazunk, akkor könyvhegyeket viszek magammal. Szeretem Bulgakovot ugyanakkor szívesen olvasok orosz klasszikusokat és régi krimiket is. Knut Hamsun Éhség című műve az egyik kedvencem. Magyarok közül Wass Albert az, akit mindenképp ki kell emelnem, de Ady, Áprily, Krúdy, Babits is maradandót alkotott, és én szívesen nyúlok hozzájuk, ha magyaroktól szeretnék olvasni.

Ahogy a beszélgetés végén elhagyjuk a kávézót, Vali még megjegyzi, hogy most nagyon boldog, hogy itt a tél, mert számára a világ akkor a legszebb, mikor mindent hó takar.
- Örülök, hogy advent van - mosolyodik el- , mert nagyon szeretem a a várakozás varázsát, ilyenkor a világ is megváltozik.

De nem csak ő, hanem kicsit én is, mivel egy nagyszerű, ezerarcú embert ismertem meg, aki tényleg tudja, hogy mik az azok az értékek, amelyek színekkel töltik meg napjainkat, tartalmat adnak és átragyognak életünk nehézségein. Mert az élet egy varázslatos dolog.

A fényképeket Bosnyák László készítette.